1. oldal
képviselő: elnök Katona Gizella
A Miskolc városi 21. számú általános iskola tanuló ifjúsága bevonásával az iskolai diákközélet eseményeinek gazdagítása. a diákprogramok, diákkezdeményezések felkarolása és támogatása, az iskola diák-egyesületének létrehozásában való tevékeny közreműködés, közreműködés a diákközérzet, a diákkezdeményezések, a diákönkormányzat létéhez szükséges gazdasági feltételek megteremtésében , gyermek- és ifjúságvédelmi célú tevékenység fejlesztése az iskolán belül, a diáksport támogatása, szociálisan rászorult gyermekek segítése, az iskola kulturális és kiegészítő oktatási programjainak támogatása, hátrányos helyzetű, tehetséges diákok támogatása.
... >> képviselő: Fodor Ágnes
Az alapítvány támogatja: 1. az oktatás tárgyi feltételeinek javítását, 2. az iskola tanulói részére szervezett szaktárgyi versenyeket és pályázatokat, fakultatív formában szervezett speciális és kiegészítő ismereteket nyújtó foglalkozásokat, sport, kultúrális, művészeti és más szabadidős rendezvényeket, táborozást, szaktárgyi versenyeket, 3. testvériskola kapcsolat keretében szervezett programokat, 4. a szociálisan rászoruló és arra érdemes diákokat, 5. az intézmény belső tereinek és udvarának szépítésére szervezett
... >> képviselő: Dr.Federerné Orczy Gabriella
... >> 3531
Miskolc, Vászonfehérítő utca 14 II/1
képviselő: Hutter Linda
... >> képviselő: Hubicska Károly
Az esélyegyenlőség és az életminőség javítása, az egyéni és a közösségi igényekhez igazodó tudás-mint az emberi erőforrás alap értéke-növelése, az egész életen át tartó tanulás gyakorlattá tételével elősegíteni a kulturális, társadalmi és gazdasági integrációt, egyenlőséget, mint több személy életmódjának központi elemévé tenni a szélesebb értelembe vett- formális, nem formális, és informális-tanulást, a művészi és tudományos módszerek egyaránt alkalmazó, a kreatív, és alkotó szemléleten nyugvó tartalomfejlesztés, tudás- érték- termék előállítás és szolgáltatás, az elektronikus, digitális médiumok nyelvi (Irás olvasás,hálózat- kezelés) kultúrájának - mint az általános kommunikáció és mint a tanulási kommunikáció új nyelvi eszközeinek-terjesztése,fejlesztése, kezdeményező, innovatív, és aktív közreműködés a tudás alapú, a tanuló a nyitott tanulási tereket, tudás központokat és tudáshálót működtető társadalmi, közösségi és egyéni tanfolyamok létrejövetelében, létrehozásában, működtetésében, fejlesztésében.
... >> képviselő: Vizsolyi Andrea
... >> ()
képviselő: Dr.Lizák József kur.eln.
A Nehézipari Műszaki Egyetem (NME) Gépészmérnöki Karán 1956-ban elvett, majd 1961-ben gépészmérnöki diplomát szerzett mérnökök közösségének összetartása, szakmai és baráti rendezvényeik anyagi támogatása, s arra rászoruló tagok segítése, "szociális
... >> képviselő: Molnár János
B-A-Z megyében elősegítse az élelmiszergazdaság és az abban dolgozók szakmai fejlődését, továbbá a valóban egészséges táplálkozás tudományos kutatásának támogatása mellett hozzájáruljon e táplálkozási forma mind szélesebb körű megismertetéséhez és a tudományos kutatás eredményeinek az élelmiszergazdaságban való felhasználásához.
Céljának tekinti továbbá, hogy az élelmiszerbiztonság megerősödjön, e körben segítséget nyújt a fogyasztóvédelmi szervezeteknek, illetve közvetlenül a fogyasztóknak kifogásaik elintézésében a jogaikról való felvilágosítással.
Az alapítvány közhasznú tevékenysége:
nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés,
tudományos tevékenység, kutatás
fogyasztóvédelem
... >> képviselő: elnök Benedekné Túróczi Katalin, Heteyné Bálint Ildikó titkár
Kizárólagosan a Baross Gábor Szakközépiskola tanulóinak támogatása az alábbiak szerint: - az oktatás és képzés anyagi-, technikai feltételeinek javítása, - az iskola és más kulturális, sport, szabadidős programok támogatása, - a versenyek, a vetélkedők szervezéséhez, a nyertesek díjazásához való hozzájárulás, - a honi és külföldi diákkapcsolatok kiépítésének segítése (pl.kiutazáshoz, vendéglátáshoz támogatás), a diákok nyelvtanulásának ösztönzése, - a diákok számára kiírt pályamunkák díjazása, - kiemelkedő diákteljesítmények jutalmazása.
... >> képviselő: Vadász Zoltán
A Beregszászi kórház működésének beindítása, folyamatos működésének, gyógyszerellátásának támogatása, műszerpark, gyógyító berendezések beszerzésének támogatása, Szakemberek továbbképzése.
... >> képviselő: Beliczky Miklósné elnök
A beszédhibás gyermekek oktatásának elősegítése uj pedagógiai eszközök vásárlásával és a tudományos kutatás legújabb eredményeinek felhasználálával, az önkormányzat által ellátott feladattól elkülönülten.
... >> 3527
Miskolc, József Attila utca 70.
képviselő: Baranyai Zoltán elnök
Az alapítók az árvíz, belvíz során a Borsod Volán Zrt. munkavállalóinak és nyugdíjasainak vagyonában, illetve értékeiben bekövetkezett károk enyhítésére támogatást kívánnak nyújtani.
... >> ()
képviselő: Dr.Károlyi Zsuzsanna
Elősegíteni a bőrgyógyászat fejlesztését.
... >> képviselő: elnök Balázsné Kabai Judit
Miskolc, Fazola H. úti Napköziotthonos Óvodába járó óvodások szellemi és fizikai képességének, erkölcsi tulajdonságainak fejlesztése, az óvodásokkal a kötelező pedagógiai feladatokon túlmenően is foglakozó pedagógusok, kisegítők, külső szakemberek segítése.
... >> 3526
Miskolc, Szent László út 5 1/19
képviselő: Dr. Habil Regős lászló
A monoki Andrássy-kastély erősen leromlott állapotú kápolnájának helyreállítása, hogy ezáltal az eredeti funkcióját megfelelően betölthesse. A kápolna alkalmassá tétele kamarahangversenyek megtartására, bekapcsolva ezáltal Monokot az észak-keleti régió zenei és kulturális életébe.
... >> képviselő: Dr.Némethi Lajos
A Szemere Bertalan Gimnázium, Szakközépiskola és Ipari Szakmunlásképző Intézet diákjai iskolai kultúrális és sportevékenységének támogatása, a kiemelkedő teljesítményt nyujtó sportoló diákok jutalmazása, a tehetséges tanulók továbbképzésének biztosítása.
... >> képviselő: Bukszár Andrásné elnök, Honos Attiláné
A Batsányi János úti óvodába járó gyermekek magasabb színvonalú oktatása, nevelése érdekében az óvodai környezet kulturáltsági fokának javítása, jobb minőségű oktatási segédeszközök, játékok, könyvek beszerzéséhez anyagi és természetbeni támogatás nyújtása.
... >> képviselő: Gonda Ferenc elnök
Magyarországon elsősorban Borsod-Abauj-Zemplén Megye területén a fúvóskultúra ápolása, terjesztése és támogatása, hogy az emberek minél szélesebb rétege ismerje, értse, szeresse meg a zenét.
... >> képviselő: Kelemen János
Az alapító az alapítvány létrehozását azért határozta el, hogy emléket állítson a nemrég munkavégzés közben, közúti baleset során megsérült, illetve elhunyt geodéta kollégáinak. Az alapítvány céljai közé tartozik a baleset során megsérült Hegedűs István földmérő mérnök, Szeles István geodéta egészségkárosodásának enyhítése, gyógykezeltetése, (gyógyszertámogatás, gyógytorna, stb.) életvitelének, társadalmi beilleszkedésének megkönnyítése, esetleges lakókörülményeinek javítása, a tolószékes közlekedéshez való átalakítása, illetve a baleset során elhunyt Csaba Sándor geodéta feleségének és gyermekeinek támogatása. Az alapítvány további céljai a közúti, illetve üzemi - munkavégzés közben bekövetkezett - balesetek során megsérült geodéták kórházi ápolásának, gyógykezelési és gyógyszerköltségeinek vagy ezek egy részének átvállalása. Társadalmi beilleszkedésük megkönnyítése lakásuk olyan jellegű bővítésével, vagy átalakításával, amit kifejezetten a balesetből eredő állapotukkal összefüggésben szükséges elvégezni. Az alapítvány támogatja az életvitelük és közlekedésük megkönnyítését segítő gépjárművek, rokkantkocsik megvásárlását vagy átalakítását. A már meghatározott munkabaleset során vagy annak következtében elhunyt geodéták családtagjai (közeli hozzátartozói) is fordulhatnak az alapítványhoz támogatásért. Ez lehet: a temetési költségek, az elhunyt gyermekének/keinek taníttatásával összefüggő költségek viselése. A fentieken kívül bármely, a sérültek életkörülményeit javító célra fordítható az alapítvány vagyona, ha azt a kuratórium tagjai indokoltak tartják.
... >> 3530
Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 10.
képviselő: Dr. Barkóczy István elnök
Az iskola képzési színvonalának emelése, a tanulók és tanárok támogatásával, az oktatási paici igények kielégítésének elősegítésével.
... >> 3532
Miskolc, Győri kapu 108 b II/2
képviselő: Hubai Krisztián
a bejegyzett kulturális és környezetvédelmi tevékenységen túlmenően a horvát kissebséghez tartozó érdekképviselete és hagyományainak újraélesztése.
... >> képviselő: Petykó Anikó, Polonkainé Szabolcsi Ágnes
A Győri kapui óvodába felvételt nyert gyermekek egészséges testi és szellemi nevelésének, anyanyelvi és nyelvi kultúrájuk fejlesztésének,vizuális nevelésük gazdagításának, környezetük szebbé, otthonosabbá tételének segítése,támogatása.
... >> képviselő: Ádám Gyula
A HCM. RT. legalább 5 éves munkaviszonnyal rendelkező és önhibájukon kívűl munkanélkűlivé vált dolgozóinak támogatása, élet- és munkakörűlményeinek javítása, ezen belül: a rászorulók segélyben részesítése, egyedi esetekben, költséges gyógykezelések terheinek részbeni átvállalása, rehabilitációs célú gyógykezelések illetve gyógyüdülések szervezése és anyagi támogatása, A foglalkoztatási gondok enyhítése, ezen belül: a meglévő, kialakuló és kialakítható munkahelyek számbevétele, új munkahelyek létesítése, illetve közreműködés új munkahelyek kialakításában. A munkaerő szükséglet figyelemmel kísérése, az átképzés, illetve a továbbképzés lehetőségeinek felkutatása, az ezeken való részvétel anyagi támogatása, a munkahelyüket elvesztő dolgozók egyéni, illetve társas vállalkozóvá válásának támogatása tanácsadással, központi és helyi források igénybevételéhez szükséges pályázatok
... >> képviselő: Dr.Somosvári Zsolt
A Miskolci Egyetem Bányamérnöki Karán tanuló hallgató művelődésének, tanulásának, oktatásának, valétálásának elősegítése. A hallgatók nyelvtanulásának, valamint külföldi tanulmányútjainak a támogatása. A Miskolci Egyetem Bányamérnöki Kar hagyományainak felelevenítése, megőrzése. Támogatni a bányamérnök hallgatók kezdeményezéseit, melyek az
... >> képviselő: Illés Béla
A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karán tanuló hallgatók oktatásának, tanulásának, művelődésének, valétálásának elősegítése, a hallgatói munkához szükséges eszközvásárlások, a hallgatók nyelvtanulásának, külföldi tanulmányútjainak, diáktalálkozókon való részvételének, diáktalálkozók rendezésének támogatása, a Kar és az ipar kapcsolatának erősítése, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kar hagyományainak felelevenítése, megőrzése, támogatni a gépészmérnöki hallgatók kezdeményezéseit, melyek az alapítvány céljaival egybeesnek.
... >> képviselő: Bay Gábor elnök, Hegedűs Ákos, Hemrich A. Dániel elnökhelyettes
... >> 3531
Miskolc, Bársony János út 3. I/2.
képviselő: Sárossy Zoltán
kulturális tevékenység, nevelés-oktatás, képességfejlesztés, isrmeretterjesztés, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító- és rehabilitációs tevékenység, szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, környezetvédelem, gyermek- és ifjúságvédelem, érdekképviselet, euróatlanti integráció elősegítése
... >> képviselő: Tordai György Mihály
korszerű és hatékony iskolai oktatás kialakítása a tantervi követelményeken túlmenően, a tanulók tehetséggondozásának kiterjesztése, a szociális hátrányok kiküszöbölése,
oktatási programok fejlesztése,
a nevelő-oktató munka tárgyi és személyi feltételeinek biztosítása, szemléltető eszközök, audiovizuális berendezések beszerzése,
az oktató-nevelő munka színvonalának emelése érdekében diák és pedagógus továbbképzéseken, konferenciákon való részvétel, tanulmányutak szervezése, támogatás,
az iskolában működő szakkörök támogatás,
nyelvi képzés fejlesztése, a nyelvtanulás ösztönzése, honi és külföldi diák- és tanárkapcsolatok kiépítésének segítése, hazai és külföldi tanfolyamokon, cserekurzusokon való részvétel, az iskola oktatási rendszerének felzárkóztatása az Európai Uniós elvárásokhoz, idegen nyelvi labor kialakítása,
számítástechnikai eszközök beszerzése, multimédiás termek kialakítása,
jutalomüdülések, táborozások finanszírozása, táborok szervezése, táboroztatási és tanfolyam vezetési díjak fedezése,
kiemelkedő tanulmányi eredmények jutalmazása, a nehéz anyagi körülmények között élő tehetséges tanulók anyagi segítése,
szociális hátrányok csökkentése érdekében segélyek kiutalás,
tanulmányi, kulturális s sportversenyek kapcsán felmerülő költségek finanszírozása,
iskola és más kulturális, sport, szabadidős programok és ezeken való részvétel támogatása,
a diákok egészséges testi, szellemi fejlődésének biztosítása, a sportudvar és a tornaterem korszerűsítése, sporteszközök pótlása, beszerzése,
a diákönkormányzat munkájának támogatása, táborokon való részvétel, a diákönkormányzat munkájában résztvevő tanulók jutalmazása, a diákönkormányzat rendezvényeinek finanszírozása,
a ?Kandó-díjban? részesültek jutalmazása (tanuló, tanár),
iskolarádió, stúdió korszerűsítse,
a szülői munkaközösség rendezvényeinek (pl.: Kandó-bál, pedagógus nap) támogatás,
a technikai feltételek, a szükséges felújítási munkák, karbantartások finanszírozása
... >> 3534
Miskolc, Könyves Kálmán u.5.IV/2.
képviselő: Pusztai Gabriella
A Magyar Repülő Szövetség egyes sportágain belül a függővitorlás,a könnyűmotoros repülés, motoros sárkány, siklóernyőzés szakág non-profit szervezeteinek sportcélú támogatása. Ennek keretében az Alapítvány az alapítványi vagyonból anyagi eszközöket biztosít ezen szervezetek sportcélú sporteszközeinek a beszerzése, karbantartására, üzemeltetésére, a tagok képzésére, továbbképzésére, vizsgáztatására, a sporttevékenységhez kapcsolódó szolgáltatások anyagi, technikai és személyi feltételeinek a
... >> képviselő: elnök Dr. Bessenyei Lajos, titkár Kántor Béla Péter
Az európai színvonalú, korszerű szakismeretekkel, nemzetközi ismeretekkel és kapcsolatokkal rendelkező szakemberek képzésének és továbbképzésének valamint színvonalas tudományos kutatás feltételeinek megteremtése a Miskolci Egyetemen, elsősorban a számítvitel, a statisztika, és a pénzügytan tudományágának területén. E körben az alapító anyagilag és erkölcsileg támogatni kívánja: - a publikációs tevékenységet, a tudományos eredmények széles körű megismertetésének és a dogmatikai szempontból megalapozott kutatási eredmények gyakorlati használatának elősegítése érdekében - a konferenciák szervezését illetőleg költségeit - szakmai továbbképzések, tanfolyamok szervezését illetőleg költségeit - a tudományos fokozatok szerzését - a hallgatói diákköri tevékenységét a tudományos oktatói utánpótlás színvonalas biztosítása érdekében - a tanulmányi illetőleg a tudományos diákköri munkában kiemelkedő eredményeket elért, nyelvtudással rendelkező hallgatókat, - az oktatók, kutatók és hallgatók részvételét hazai és külföldi részképzéseken, továbbképzéseken, tanulmányutakon, konferenciákon a hazai és nemzetközi oktatási és kutatási kapcsolatok jelentős mértékű bővítése érdekében - közreműködik vizsgák szervezésében, lebonyolításában - az idegen nyelvi ismeretek fejlesztését és továbbfejlesztését - a korszerű oktatáshoz, kutatáshoz az idegen nyelvű képzés korszerűsítéséhez szükséges gépek, számítógépek, könyvek, folyóiratok, egyéb eszközök beszerzését, személyi feltételek biztosítását, - kiemelkedő eredményeket elért oktatók, kutatók, hallgatók anyagi és erkölcsi elismerését, ösztönzését - a hazai és nemzetközi üzleti intézményi kapcsolatok sokoldalú fejlesztését, - diákhagyományok ápolását.
... >> képviselő: dr Gyurkó Tamás
-a magyar fiatal tehetséges szellemi sportolók felkutatása, szakmai felkészítése, belföldi és külföldi versenyeken történő indulásának segítsége, támogatása, különös tekintettel a versenyekre vonatkozó utazás, szállás, étkezési és nevezési díjak befizetésére,
-a kitűzött célok eléréséért szakmai pályázatok benyújtása,
-támogatások gyűjtése,
-nem pénzbeli támogatások biztosítása,
-vállalkozási tevékenység (sportrendezvények rendezése),
- tartós adományozás gyűjtése.
Az alapítvány közhasznú tevékenysége:
sport a munkaviszonyban és a polgári jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével.
... >> képviselő: Molnár Károlyné
Korszerű és hatékony, több irányú iskolai oktatás kialakítása a tantervi követelményeken túlmenően a tanulók szüleinek anyagi támogatásával. A szülők bevonása a gyermekek képzési irányának meghatározásába és új kapcsolatrendszer kialakítás a modern oktatás érdekében.
... >> 3526
Miskolc, Augusztus 20. u. 12. I/2.
képviselő: Petróczky Jánosné
A Miskolci állatkertészeti kultúra és zoopedagógia színvonalának emelése, népszerűsítés - A hazai és nemzetközi természetvédelmi célok és eredmények minél szélesebb körben történő ismertetése - A Miskolc Városi Vadasparkban történő állatkertészettel összefüggő kutatások támogatása - Az állatkertek Világszövetségének /IUDZG/, és az Európai Állatkertek Szövetségének /EAZA/ fajmegőrzési törekvéseinek támogatása, az abban való részvétel a Miskolc Városi Vadasparkban - Szakmai ismeretterjesztés, továbbképzés, azok támogatása, állatkertészeti kultúrával kapcsolatos kiadványok készítése, terjesztése, támogatása.
... >> képviselő: Baloghné Pálfi Gabriella
A kiváló tanulók jutalmazása, az iskolai eszközállomány fejlesztése, az iskolai kulturális és sportjellegű rendezvények hejezettjei és szervezői támogatása. - az oktató nevelő munka színvonalának emelése: - a hátrányos helyzetű tanulók támogatása.
... >> képviselő: Dr. Török Zsolt, Szabó Norbert
Miskolc Megyei Jogú Város hajdan virágzott jazz, ill. jazz-rock könnyűzenei életének újjáélesztése és felvirágoztatása érdekében támogatások nyújtása művészeti csoportok, alkotó közöttségek ill. az alapítványi cél megvalósítása érdekében eljáró jogi és természetes személyek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetek számára.
... >> képviselő: Forrai Tamás
A Gimnázium építkezésének, működésének ésfenntartásának anyagi támogatása. Szegény sorsú tanulók megsegítésére alap létrehozás. Tudományos képzés,oktatás,továbbképzés segítése.Tanulmányi, sport és kultúrális ösztöndíjak adományozása. Karitatív tevékenység
... >> képviselő: Dr. Szabó Miklós
A Miskolci Egyetemen folyó, a korábbi jogakadémiai képzést nem számítva is 15 éves múltra visszatekintő magas szakmai színvonalú jogképzés nehezendő feltételeinek társadalmi eszközökkel való támogatása, ezen belül: a qraduális,posztqraduális regionális jogképzés fejlesztésének előmozdítása annak elismerésével, hogy a képzés az akkreditációval rendelkező MME ÁJTK keretén belül zajlik, állami támogatás hiányában önköltséges, levelező jogi oktatás anyagi feltételeinek biztosítása különösen,, arra a Karnál szereplő tandíj bevételek nem nyújtanak elég fedezetet, a levelezőképes távoktatás irányában való továbbfejlesztés anyagi, szervezeti feltételeinek elősegítése, pl. a számítógépes adatbázison nyugvó jegyzet- és tansegédletkiadás, valamint kölcsönzés felvállalása, ill. más szervezet ilyen tevékenységének anyagi támgoatása, az általános szakmai továbbképzés, szakvizsgára felkészítő képzés feltételeienk biztosítása, elsősorban ügyvédjelölti képzés keretében olyan volt közalkalmazottak foglalkoztatása, akik szaktudásának, oktatói tapasztalatának hasznosítása az alapítók, kurátorok megítélése szerint a leendő jogászok számára nélkülözhetetlen, hátrányos anyagi helyzetben lévő, ill. kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók támogatása pályázatok révén (tandíjtámogatás, ösztöndíjtámogatás, utazási költségviselés, támogatás tudományos ösztöndíjak mellé, publikációs lehetőségek biztosítása hallgatóknak, oktatóknak egyarán) a tudományos, oktatási gyakorlati munkaterületek minél jobb összehangolása, ennek érdekében szakmai rendezvények szervezése, támogatás, hagyományápoló, kulturális értéket hordozó jgoász rendezvények szervezése, támgoatása, ezen belül az ún, öregdiák rendezvények
... >> képviselő: Ábrám Tibor
A biológia és földrajz oktatásának segítése, beleértve a kiemelkedő szorgalmi és teljesítményű diákok jutalmazását, pályamunkáik díjazását is. Számítástechnikai eszközök beszerzése, pályázatok kiírása és bonyolítása,pályamunkák díjazása,tanulmányi versenyek szervzése,illetve azokon való részvétel támogatása,az egészséges életmódra való nevelési programok támogatása.
... >> képviselő: Póczos Barnabás
A Miskolci Munkácsy Mihály Általános Iskolában folyó oktatás szakmai és tárgyi feltételeinek, az oktatási színvonal emelésének anyagi támogatása, a tanulók szabadidejének hasznos eltöltésének ösztönzése, testi és szellemi fejlődésüknek segítése a hátrányos helyzetű gyermekek tanulmányi folytatásához segítségnyújtás.
... >> képviselő: Kádár Péter
A leégett Miskolci Műemlék Deszkatemplom újjáépítése a nemzeti műemlékvagyon védelmének és megörzésének, valamint a hitéleti feladatok ellátásának érdekében. Az alapítók kijelentik, hogy az Alapítvány sem most, sem a jövőben nem támogat pártot, országgyűlési képviselőt vagy politikai szervezetet.
... >> képviselő: Barta Béla
Az iskolában folyó oktató-nevelő munka színvonalának emelése, a kiváló tanulmányi eredményt elért tanulók valamint a különböző versenyeken résztvevők jutalmazása, támogatása.
... >> képviselő: Dr. Kovácsné Nikházy Eleonóra, Pápay Sándor elnök
... >> képviselő: Dr.Tóthné Kárpule gyöngyi
Anyagi és társadalmi segítséget adjon a Tiszáninneni Református Egyházkerületnek a volt miskolci református gimnázium ujraindításához és fenntartásához az iskola hagyományos szellemében. Az alapítvány elősegíti az iskola működése tárgyi feltételeinek minél magasabb szintű biztosítását. Az intézmény cserkészcsapatának támogatása. a szociálisan rászoruló, valamint kimagasló eredményeket elérő tanulók jutalmazását. A kimagasló szakmai munkát végző tanárok jutalmazását.Az iskola hírnevét öregbítő tanulmányi, sport- és cserkészversenyek helyezetteinek díjazását. A volt diákok baráti köreinek támogatását. A " Lévay Nívó Díj " anyagi fedezetének megteremtését.
... >> képviselő: Kárpáti Lászlóné kur.eln.
Az alapítvány támogatja az iskolai tanulmányi versenyeket. Jutalmazási lehetőségeket teremt a különböző területen kiemelkedő erdményt elérő diákok részére. Támogatja az iskolát képviselő eredményt elérő diákok területi, országos versenyeken, vetélkedőkön. A lehetőségekhez képest az alapítvány is rendez és szervez tanulmányi versenyeket, sportrendezvényeket, egyéb vetélkedőket. Támogatja a diákok által vagy részükre szervezett túrákat, kirándulásokat. Közelebb hozza a gyermekekhez a kulturális események, rendezvények lehetőségeit, hozzájárul az iskolai rendezvények rangosabb, színvonalasabb megrendezéséhez. Megteremti illetve fejleszti az egyes szakterületek technikai színvonalát. Elősegíti az iskola környezetének szebbé tételét.
... >> képviselő: Dr. Pintér József
A Miskolci Megyei Jogú Város Semmelweiss Kórház és Rendelőintézet Urológiai Osztályának Fejlesztése az alábbiak szerint fontossági sorrendben:
a.) Az Urológiai Osztály mindenkori dolgozói (orvosok, nővérek, ápolók) szakmai képzésének, továbbképzésének és fejlődésének elősegítése, támogatása.
b.) Az Urológiai Osztály műszerekkel való ellátásának elősegítése, a már meglévők fejlesztése, karbantartása, szakkönyvek és folyóiratok beszerzésének támogatása,
c.) a képzéseken túl az Urológiai Osztály kohéziójának, összetartásának növelése, ennek érdekében az osztály dolgozóinak szakmai, kulturális és szabadidős programok szervezése, ezek támogatása,
d.) az Urológiai Osztály munkahelyi környezetének, a dolgozók és a betegek élettere minőségének javítása, hogy a betegek és dolgozók komfortérzete javuljon, és az erre irányuló törekvések támogatása, elősegítése.
... >> képviselő: Havril Istvánné
... >> képviselő: Fecske Csaba, Gecse Ildikó titkár
A könyvtári szolgáltatások fejlesztése érdekében az állomány gyarapításának biztosítása, audió-vizuális és tároló anyagok beszerzéséhez hozzájárulás, technikai felszerelések biztosítása, a fiókkönyvtárak működésének tárgyi feltételeinek fejlesztése. Író-olvasó találkozók, irodalmi etek, rendezvények, gyermekfoglalkozások, vetélkedők szervezése. Szakmai továbbképzések támogatása. Szakmai tárgyu termékek kiadása. Külföldi cserekapcsolatok, külföldi szakmai utak támogatása. A célnak megfelelő gazdasági tevékenység folytatása.
... >> képviselő: Dr. Munkácsi László
Az alapítvány kiegészített új céljai:
Miskolc Megyei Jogú Város lakosságának egészségügyi ellátását magasabb színvonalon biztosító háziorvosi rendszer szervezésének, irányításának és szervezeti működtetésének támogatása.
Támogatni Miskolcon a preventív gyermekorvoslást.
Karitatív tevékenység folytatása.
Támogatni Miskolcon a magasabb szintű gyermekorvoslást.
A gyermekorvoslás fejlesztéséhez szükséges anyagi feltételek biztosítása, és szervezeti célok megvalósítása érdekében gazdasági társaság létrehozása.
További célok:
A lakosság magasabb rendű egészségügyi kultúráját, szokásait, egészségügyi állapotát javító programok (rendezvények, akciók, kiadványok, propaganda, stb.) szervezésének és lebonyolításának finanszírozása.
A betegségek megelőzését, hatékonyabb gyógyítását szolgáló legújabb, modern eszközök, eljárások bevezetésének támogatása.
Az ifjúság, nyugdíjasok és hátrányos szociális helyzetűek egészségügyi, szociális és mentálhigiénés programjának anyagi támogatása.
A háziorvosi rendelők és háziorvosok munkaeszközeinek a jobb betegállását érdekében végzett korszerűsítéshez való hozzájárulás, új műszeres-diagnosztikai eljárások, információtechnikai módszerek bevetésének támogatása.
A háziorvosok és szakalkalmazottak továbbképzésének támogatása (tanfolyamok, bel- és külföldi konferenciák, kongresszusok, szakmai kiállítások költségeihez, részvételi díjhoz való hozzájárulás, helyi rendezvények szervezése és/vagy finanszírozása, stb.).
Az egészségügyi ellátást menedzsment-színvonal javításának, az orvosok idegen nyelvi képzésének támogatása.
A tudományos és oktató tevékenység támogatása.
Az alapellátással összefüggő tanulmányok, illetve tudományos dolgozatok dologi kiadásaihoz való hozzájárulás.
A kiemelkedő teljesítményt nyújtó háziorvosok és szakdolgozók elismerésére szolgáló díjak alapítása, odaítélése.
Pályakezdő és nyugdíjas háziorvos kollégák támogatása.
Évenkénti országos pályázat kiírásának támogatása, a háziorvosi rendszere korszerűsítése és fejlesztése témakörben az alapellátásban dolgozók, illetve az alapellátásért tenni akarók részére.
Kölcsönös részvétel más egészségügyi, illetve szociális célú alapítványok munkájában a fenti célok megvalósítása érdekében.
Az alapítvány közhasznú tevékenységei:
egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység,
szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása,
tudományos tevékenység, kutatás,
nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés,
gyermek-, és ifjúságvédelem, gyermek-, és ifjúsági érdekképviselet,
hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése,
közhasznú szerveztek számára biztosított ? csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető ? szolgáltatások,
környezetvédelem,
a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység,
rehabilitációs foglalkoztatás.
... >> képviselő: Dr. Bistei Attila Dr. Univ.
A Szemere Bertalan Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium az Országos Képzési Jegyzékben szereplő művészeti szakokon a képzésben résztvevők számára anyagi támogatás biztosításával olyan klasszikus műveltségű, de ugyanakkor a kor problémáira és reagálni tudó szakemberek útjára bocsátása, akik egy-egy szakma múltját ismerve, annak legjobb hagyományait művelve, azt időnként újrafogalmazva nyújtsanak többet, mint esetleg
... >> 3527
Miskolc, Martinovics Ignác utca 9 I/1
képviselő: Nagymengyi Zsuzsanna
fogyatékkal élő gyermekek egészséges életmódra nevelése, az egészséges életvitel elsajátításához szükséges ismeretanyag átadása,
- a testi és/vagy szellemi fogyatékos gyermekek részsére elsődlegesen rehabilitációs célú sportfoglalkozások (elsősorban úszásoktatás) tartása, mogzáskultúrájuk fejlesztése,
- a sérült kiskorúk esélyegyenlőségének megteremtése, a társadalomba való beilleszkedésük elősegítése,
- a fogyatékkal élő gyermekek problémamegoldó-készségének, fizikai képességének és önértékelő képességének fejlesztése,
- a közösséghez való tartozás tudatának erősítése, a társadalom tagjaival való kapcsolattartás kiszélesítése,
- a családok bevonása a sérült gyermekek egészségmegőrző, gyógyító tevékenységébe,
- a közvélemény tudatformálása a fogyatékkal élő gyermekekről.
... >>